Hallgatni arany

A legtöbb nyelvtanuló életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, hogy már remekül érti a tanulótársakat a csoportjában, kiterjedt a szókincse sok témában és már nem kell nyelvi szabályokon sem gondolkodnia, mégis szakadék választja el attól, hogy tökéletesen megértse az angol kollégát, külföldi rokont, az angol filmeket vagy egyszerűen csak a gyors beszédet.

A jó hírünk, hogy ezen a ponton szinte mindenki átesik. Bizonyított, hogy a hallás utáni szövegértés is egy „skill”, tehát fejleszthető. Hogyan kezdjünk neki?

Irány az innovatív nyelvi képzések felé! HR-es tapasztalat HR-eseknek.

Egy jól kiválasztatott nyelvi képzéssel, tökéletessé varázsolhatjuk az amúgy szakmailag megfelelő, de nyelvileg botladozó jelöltünket.

Képletünk a sikerélményhez: W@W = WOW

Egyedi, testreszabott, következetes, innovatív és élvezetes. Azt hiszem, mind egyetértünk, hogy többek között ezek jellemzik a motiváló nyelvórákat. Ám, lássuk be, sokszor igen nagy fejtörést okoz az órák tananyagának összeállítása, ha csak 60 perc áll a rendelkezésre, merthogy a nyelvórákra fordított időkeret is sok helyen egyre csökken. Az időhiány és időtakarékosság sajnos olyan tényező, mellyel a nyelvtanulás minden résztvevője szembesül. Mivel is lehet tartalmassá tenni 60 percet úgy, hogy maradjon az ismétlésre, legyen új anyag is benne és persze játék, kötetlen beszélgetés, na meg hallásértés. Tanárszemmel nagy kihívás erre a 60 percre felkészülni. Van egy nagyon jó tippünk, amivel időt lehet spórolni, hogy az óra csak arról szóljon, amit valóban nem lehet egyedül gyakorolni, a beszédről.

Elmúltak azok az idők… Melyik időkre is gondolok pontosan? Azokra, mikor epekedve vártuk a postást, hogy végre kézhez kapjuk leveleinket. Na, enne ugye vége, hiszen már egy jó évtizede beköszöntött az internet, s ezzel együtt az e-mailek kora. Sokszor szembesülünk azzal, hogy magyarul is nehéz valamit elég pontosan, empatikusan, vagy választékosan megfogalmazni. Ez a probléma hatványozódik, ha a munkahelyükön kell idegen nyelven jelentésekre, e-mailekre válaszolnunk, kör e-mailt írni a munkatársaknak, levelet a főnökünknek, vagy éppen választ egy reklamáló ügyfélnek.

Elöljáróban annyit tudnunk kell, hogy az üzleti e-mailek fő jellegzetességei, hogy rövidek, egyszerűek és tömörek. Itt már el is kezdtünk aggódni!:) Vajon nem túl sértő-e az az egyszerűbb stílus, amiben a levelet vagy jelentést megírjuk? Különösen nehéz olyan szövegeket megfogalmaznunk, ami kényes témákról szól, esetleg egy felettesnek küldjük, vagy a saját álláspontunkat kell megvédenünk.

Csak 3 tippet adunk és máris magabiztosabb leszel a levelezésben:

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Részletes információ a sütikről

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár